fbpx

„…még jobb, hogyha olyan fajta tükröt tartunk a hozzánk érkezők számára, legyen az néző, játszó, gyerek, vagy felnőtt, amelyben ő saját magára ismerhet.”

Fekete Anikó készített interjút Meszlényi-Bodnár Zoltánnal a Dallam kapcsán.

Meszlényi-Bodnár Zoltánnal[1], a Nyitott Kör[2] vezetőjével beszélgettem legújabb előadásukról, melyet Edward Bond[3]Dallam[4] című drámája alapján készítettek. A darabot a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban[5] lehet megtekinteni.

Fekete Anikó: Úgy tudom, az elmúlt hetekben a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat tagjaival Edward Bond Dallam című darabjával foglalkoztatok. Miért pont erre a szerzőre esett a választás?

Meszlényi-Bodnár Zoltán: Ez a Nyitott Kör negyedik bemutatója, az első egy Antigoné feldolgozás volt, akkor kész drámával dolgoztunk. A második már saját improvizációkból jött létre, a harmadiknál irodalmi alapanyagból dolgoztunk, az előzőhöz hasonló munkaformában. De olyat még nem készítettünk, ami kifejezetten színházi nevelésre írott dráma lett volna. Ebben a körben sajnos nincs nagy kínálat. Ezért is döntöttünk úgy, hogy egy Bond darabot választunk. Középiskolások számára már készült foglalkozásunk, azon belül több korosztályt is megszólítunk. Hetedikeseknek, nyolcadikosoknak is van programunk. Most szerettünk volna az ötödikes, hatodikos korosztály felé nyitni és Bond darabjai közül a Dallam megfelelt mindkét kritériumnak. Mindez saját választásom volt. Már magam is szerettem volna az elmúlt öt évben rendezni. Szeretek játszani is, de ebben az esetben is előfordul, hogy beleszólok a rendező munkájába, amit ő vagy szeret, vagy nem. Most viszont úgy gondoltam, itt az ideje, hogy rendezzek, és inkább csak a foglalkozással, vagy a háttérmunkálatokkal törődjek.

Anikó: Miért gondoltátok, hogy fontos ezt a darabot színre vinni?

Zoli: Ez nem volt tudatos döntés. Nem a témát választottuk, hanem az életkort. Dönthettünk volna úgy is, hogy irodalmi anyagból, szintén improvizáció segítségével, vagy egyéb más technikával hozunk létre egy előadást. Mivel most adott volt a lehetőség, ezért belevágtunk. A darabot olvasva érdekes kihívásokat láttam. Amikor évekkel ezelőtt BethlenfalvyÁdám[6], a darab fordítója visszatért a Big Brum[7] Társulattól, olyan érdekes elemeket hozott be a drámás köztudatba, ami engem azóta is foglalkoztat. Az egyik ilyen a kellékek használata. Pszichológiai kifejezés a katexis[8], ami nagyon izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy egy tárgy kapcsán hogyan tudjuk bevonni a fiatalokat, gyerekeket, hogy tudjuk az ő fantáziájukat megnyitni. Látszólag a tárggyal foglalkozunk, de ezen keresztül a viszonyokat, és a darab lényegét vizsgáljuk. Ilyen kellék nincs sok drámába beleszőve, tervezve. Mivel ez tudatosan Edward Bondtól indult, ezért szerettem volna ezt a lehetőséget kipróbálni. Kis túlzással, ha eget rengetően más dologról szólna, akkor is kíváncsi lettem volna rá, hogy mit tudunk vele kezdeni. A kíváncsiságom jogosságát most is vissza tudnám igazolni, mert nagyon élvezetes számomra az a fajta nyomozói munka, hogy egy drámaíró hogyan kódol, és hogyan tervezi bele a szereplők szándékait, gondolatait, vagy azokat a trükköket darabjába, amelyeket rendezőként, szereplőként meg kell fejteni. Az igazán jó drámaírókkal kapcsolatban mindig ez volt az élményem: nincs minden konkrétum és instrukció leírva a papírra, ezeket nekünk kell megfejteni és ez mind ott van a sorok között. Mindig nagy élvezet, ha egy adott jelenetre, szituációra sikerül megtalálnunk a megfejtést.

Anikó: Miről szól a Dallam?

Zoli: Arra tudok választ adni, hogy az előadásunk miről fog szólni. Egy nem túl tág határon belül Bond lehetőséget ad arra, hogy másfajta tónusokat, arányokat használva műve másról is tudjon szólni. A mi előadásunk leglényegesebb eleme az önámítás: hogyan ámítjuk magunkat, és ehhez az is hozzátartozik, hogy miként verjük át a másikat. Ez főleg a felnőttek világára jellemző. Ebben a világban ott van egy gyerek, aki szembesül, azzal, hogy – miután apja meghal – egy új férj-, vagy társjelölt érkezik hozzájuk a családba. Ő erre nem tud jól reagálni: bezárkózik. Amikor a történet elkezdődik, már negyedik napja él bezárkózva.  Azóta nem találkozott anyjával. Azt gondolom, a darab a fiú története. Mit fog mindezzel kezdeni? Ebben a világban hogy tud ő ön-azonos lenni? Hogyan tud működni az a fajta – ez is Bond meghatározás – radikális ártatlanság, őszinteség, amivel belecsöppen egy olyan világba, amit ő nem is szeretett volna és ezzel muszáj valamit kezdenie. Erről szól az előadásunk, hogy ez a fiú hogyan lép arra az útra, amelyen keresztül megtalálhatja saját magát.

Anikó: Ha jól értem, a fiú, akiről a darab szól, azonos a korosztállyal, akiknek majd játsszátok?

Zoli: Ma éppen azon gondolkodtam, hogy ha tíz-tizenkét éveseknek játsszuk, akkor ők is tudnak azonosulni ezzel a Robert nevű fiúval. Azt gyanítom, hogy a tizennyolc éves, sőt, a felnőtt is bele tud helyezkedni ebbe az élethelyzetbe. Ilyen szempontból mi magunk se határozzuk meg a főszereplő korát, épp ezért nem fogjuk Robertet rövid gatyában beküldeni, hogy még gyermekibb legyen, mint amilyen. Maga a helyzet a fontos, amelyben ez a fiú néha kiszolgáltatott vagy függő, amelyben döntési lehetőségeinek nem teljes skáláját éli meg. Mindez szerintem nem csak gyerekre lehet jellemző. Ilyen módon tényleg univerzális, hogy kiknek szól a darab. Nyilván mindenkinek máshol lesz az előadás hangsúlya, mélysége. Nagyon kíváncsi vagyok, mert még azelőtt állunk, hogy bármilyen korosztályú közönség láthatta volna a darabot. Miután a felnőtteknek bemutattuk, aztán fogunk a gyerekek felé fordulni. Akkor indulunk majd afelé, hogy színházi nevelési előadás legyen belőle.

Anikó: A próbafolyamat során milyen problémákba ütköztél vagy ütköztetek a játszókkal?

Zoli: Rengetegbe. Az egyik szereplőnk bemutatója éppen összecsúszott a miénkkel. Így változtatnunk kellett a szereposztáson. Ez komoly problémát jelentett. De ettől kevésbé gyakorlatibb bajaink is voltak, például megtalálni, hogy mikor legyen a bemutató időpontja. Ezek a normál, adminisztratív nehézségek.

Anikó: Mik voltak azok a nehézségek, amiket a darab generált bennetek?

Zoli: Ezt én nem tekintettem problémának, számomra ez a kaland része volt. Sokféleképpen lehet megélni egy színházi próba folyamatát, de ez engem kifejezetten olyan érzéssel töltött el, mintha közösen nyomoznánk egy krimiben. Ilyen szempontból minden mondat megfejtése egyszerre jelenthetne problémát és kihívást is. Szerencsére, kihívásként és nem problémaként tudtuk megélni. Olyan falakba nem ütköztünk, amelyekről azt éreztük, hogy csak törni-zúzni vagy elkerülni kellene. Bond darabjaiban a realitás és az elemelt költői megfogalmazási mód nagyon speciálisan keveredik. Ez nemcsak ebben a drámájában működik így. Ő minden darabjában törekszik arra, hogy úgy használjon szimbólumokat, hogy azok hétköznapiként hassanak. Nem a keresztet tekinti szimbólumnak, hanem egy kesztyűt, asztalt vagy egy széket.  Hogy ezek a szimbólumok jelentésük teljes horizontján megmutathassák magukat, ehhez egy nagyon speciális elemeltség jelenik meg a drámában. A Dallam esetében is akad néhány olyan pillanat, aminek a megoldása igazi kihívást jelent. Vannak olyan szcenikai feladatok, amikkel nem biztos, hogy sikerült megküzdenünk.  Nyilván, ha a bemutató napján találunk még jobbat, lehet, hogy azt le is cseréljük. Van például egy villa: kérdés, hogyan állítható bele egy asztalba úgy, hogy ezután hangvillaként szólaljon meg.  Most találtunk egy kompromisszumos megoldást, de aztán jó lenne, ha még jobb ötlet születne.

Anikó: Színházi nevelési foglalkozás is készül az előadáshoz?

Zoli: Most egy kicsit más módszert alkalmazunk, mint a korábbi programjainknál. Eddig mindig párhuzamosan zajlott a munka. Tehát amikor a bemutatandó történet vagy cselekvéssor, vagy előadás alakult, azzal párhuzamosan kerestük, hogy hova helyezzük mi magunk a súlypontokat. Annyiban volt különleges minden esetben a munkafolyamat, hogy akkor nagyon szabadon kezeltük a szöveget. Az Antigoné nagyon minimálisra húzott szöveganyag volt, amit a saját szándékaink szerint rövidítettünk. Bár van egy eredeti mű, mi mégis annyit használtunk belőle, amennyire a nevelési, drámás részekhez szükségünk volt. A Dallamnál megcsináljuk a bemutatót, tehát az előadást létrehozzuk, ahogyan gondoljuk. Szerintem, ehhez az anyaghoz szervesen tudunk majd hozzáépíteni drámás- vagy kiegészítő munkát. De ezt majd csak a bemutató után tesszük. Menet közben éreztük, hogy ez a dráma rengeteg lehetőséget kínál, amik közül nekünk csak választanunk kell. Csak annyit kell tennünk, hogy a polcról megkeressük azt az egyet, amelyikkel legjobban meg tudjuk fogni a diákokat. Bár azt gondolom, ez egy olyan előadás, ami után, ha beszélgetünk magáról a főhősről vagy az ő helyzetéről, már az önmagában színházi nevelési program lehet. Tényleg azt gondolom, hogy a beszélgetés is elegendő, mert maga a dráma is színházi nevelési előadásnak íródott. Ezt azért is mondom, mert más darabokat sok esetben egy nevelési cél támogatásához kellett alakítani, módosítani, hisz azok zárt és önmagukban bemutatandó előadásnak íródtak: felvetnek egy problémát; kínálnak, vagy nem kínálnak rá megoldást, esetleg kérdéseket vetnek föl, és valamilyen módon ezt le is zárják. Mostanában problémám egy-egy előadásnál, hogy lekerekítik és zárttá teszik a színházat, mint befogadó élményt. A mi esetünkben kifejezetten jó, ha egy mű nyitott. Abban az értelemben, hogy nem válaszolja meg a feltett kérdéseket. Így közösen kereshetjük a válaszokat. Nem feltétlenül az a cél, hogy szórakoztassunk. Persze jó, ha valaki jól érzi magát és van könnyed része is a darabnak, de még jobb, hogyha olyan fajta tükröt tartunk a hozzánk érkezők számára, legyen az néző, játszó, gyerek, vagy felnőtt, amelyben ő saját magára ismerhet. Éppen ezért nem is szeretnék neki semmit direkt tanítani. Inkább csak azt a lehetőséget szeretném megadni, hogy itt van egy helyzet és ezen keresztül gondolkodjunk közösen. Hátha a te életed hasonlósága vagy különbözősége hatással lesz rád vagy a világra és akkor ez már hasznos, mert nemcsak egy passzív szemlélő voltál, hanem valamit hozzáadtál a világhoz.

Anikó: Miből finanszírozzátok az előadást?

Zoli: Ebben az esetben is inkább azt tudom mondani, hogy a többi előadásunkhoz képest, sajnos nem kaptunk olyan fajta támogatást, mint korábban. De a Nyitott Kör életében elérkezett az a pillanat, amikor azt mondhatjuk, e nélkül is meg tudjuk valósítani az előadást. Úgy tűnik, hogy ez a darab nem olyan csillagzat alatt született, amiben sok támogatást kapna. Volt olyan előadásunk, ami sokféle külső segítséget kapott és ennek nagyon örültünk, hisz életben tartotta a társulatot. Ehelyett most a saját erőinket mozgósítottuk. Ez ebből a szempontból is kaland volt.

Anikó: Mi volt az a pillanat, emlékkép, ami ebben a két hónapos próbafolyamatban megmaradt benned, ami beégett az emlékezetedbe és jó érzésként gondolsz rá?

Zoli: Kényelmetlen helyzetbe hozol, mert választani kellene egyet. Ez nem olyan könnyű…

Ami először beugrott az az, hogy fogom a fejem, hogy jóságos ég ebből hogyan lesz valami! Ez nem a kellemes élmények között szerepel, miközben ez jó pillanat: amikor Robertnek meg kell jelennie egy nagyon speciális helyzetben és ez szcenikai problémát vet fel. Sokféleképpen érkezhet meg: de azt kigondolni, hogy ez milyen elemek révén jön létre, kemény munka volt. Ráadásul ezt az előadást bemutatta a Big Brum társulata, mint TIE foglalkozást, illetve két évvel ezelőtt egy francia társulat is. Ennek a francia csapatnak az előadásából láttunk tíz-tizenöt másodpercet és ezt a bizonyos szcenikai részt néztük meg és volt egy pillanat, amikor azt mondtuk, hogy ezt mi biztosan nem így fogjuk! Közben pedig köszönjük nekik, hogy ezt ők így csinálták, mert olvasva fel sem vetődött, hogy ez egy ennyire nehéz kérdés és ennyire komoly feladat lesz. Nagyon sok jó pillanatra emlékszem még: azok a kis megfejtések, amikor életre kelt egy jelenet… Nyitjuk a lapokat, titkos írással van írva és mi egyszerűen csak elkezdjük tényleg olvasni és összeáll egy-egy szál és haladunk előre. Vagy az, amikor már többször használtunk egy adott szót, ami benne van az előadásban és egyszer csak ráismertünk, hogy lényegében minden jelenet középpontjában ez a kérdés áll és így hirtelen meglett az előadás fókusza. És innentől kezdve már számos döntés sokkal egyszerűbbnek tűnt. Ilyen jó kis pillanatok voltak.

Anikó: Azt kívánom, hogy mégiscsak jó csillagzat alatt születhessen meg a bemutató és ezen szerencsés csillagzat alatt folytathassa útját, nőjön fel a Dallam című előadás.

Zoli: Ezt köszönjük szépen! Így legyen!


[1]    Rendező, színész-drámatanár, a Nyitott Kör vezetője.

[3]     Angol drámaíró, rendező. (1934-) 1995 óta számos drámát írt színházi nevelési társlatok (főleg a Big Brum) számára.

[4]    Edward Bond egyik drámája. Magyarországi ősbemutatója 2014. febr. 1-jén lát napvilágot a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat által. Fordította: Bethlenfalvy Ádám, rendező: Meszlényi-Bodnár Zoltán, díszlet-jelmez: Beczők Bianka Zsófia, Szereplők: Fekete Réka-Thália, Horváth Dóra, Márton Kristóf, Pigler Bence

[6]     Drámapedagógus, Edward Bond munkásságának magyarországi szakértője, számos drámájának fordítója. Az InSiteDrama egyik alapítója. http://insitedrama.blogspot.hu/p/blog-page_18.html (2014. jan. 30.)

[7]     Birminghami színházi nevelési társulat, művészeti vezetője Chris Cooper. http://www.bigbrum.org.uk/ (2014. jan. 30.)

[8]     Katexis – jelentése (tárgy)megszállás. az energia befektetése valamilyen tevékenységbe, képzetbe vagy tárgyba

Leave a Reply

Your email address will not be published.

X