fbpx

Puding

Puding – avagy az evés próbája
interaktív színházi nevelési előadás 11-12. évfolyamosok számára a felnőtté válásról.

A két részes előadás célja, hogy a néző-résztvevők felfedezzék és mélyebb megértést szerezzenek a felnőtté válás és az egészséges felnőtt személyiség fogalmairól, valamint, hogy saját magukra és környezetükre mélyebb módon tudjanak reflektálni, saját sorsukat bátrabban
alakítsák, fejlődjön kezdeményezőkészségük, és szembe tudjanak nézni saját és családjuk kudarcaival és szorongásaival. 

Az előadás főszereplője Jakab. Az előadás első felében megnézzük Jakab gyerekkorát, majd második felében annak hatását fiatal felnőtt korára. Mikor elérünk az előadás lezáratlan végéhez, a foglalkozásvezető, a nézőkhöz, a részvevőkhöz fordul, és beszélgetést kezdeményezz velük. A történet követhetőségét tisztázzuk, illetve válaszok érkeznek az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Azok a kérdések, amelyek jogosan merülnek fel, de a történet alapján nem lehet rájuk konkrét válaszokat adni, kibontásra kerülnek.

A diákok segíthetnek Jakabnak, hogy kiderüljön, mit szeretne igazán. A bevezetőben arról volt szó, hogy a felnőtté válás prizmáján keresztül nézzük vissza életének különböző stációit. Mit gondolnak, Jakab felnőtt? Miért az, vagy miért nem az? Rosszul csinál valamit, ha igen, hogyan tudná jóvá tenni? Csak rajta múlik? A szülei is hibásak, de mikor jön el az a pillanat, amikor már nem lehet a szülőket okolni azért, ami velünk történik, amikor felelősséget kell vállalni a saját döntéseinkért? A diákok különböző alternatívákat javasolnak a megoldásra. Beszéljen a szüleivel, együtt, vagy külön-külön, beszéljen Lilivel (barátnőjével), menjen el egy pszichológushoz, legyen kicsit magában és gondolkozzon. Amikor körvonalazódik, hogy hány javaslat van, csoportbontásban folytatódik a beszélgetés. Az alapján lehet különböző csoportokhoz csatlakozni, hogy ki melyik lehetőséget tartja a legmegfelelőbbnek Jakab szempontjából. Amit a résztvevők javasolnak, azt kipróbálja Jakab.

Nem biztos, hogy minden egy csapásra megoldódik. A lényeg, hogy gondolkodunk, magunkra nézünk és próbálkozunk, és próbálkozunk. Hisz a puding próbája az evés. Aztán szép lassan jöhet a változás…

Közreműködők:

Rendező: Kroó Balázs

Asszisztens: Tolnai Eszter 

Látvány: Nacsa Lilla Daniella

Játsszák: Jelinek Erzsébet, Kroó Balázs, Varga Norbert, Szabó Zola, Kalocsay Mercédesz

Foglalkozásvezető: Kroó Balázs

Színházi nevelési konzulens: Meszlényi-Bodnár Zoltán

Fejlődéslélektan és pszichológiai konzulens: Szőke András

Helyszín: egy osztályterem

Az előadás 150-180 perc

Előadás meghívása, egyeztetés:
Tóth Viktória (művészeti titkár)
Tel.: 0630 230 8129
E-mail: jelentkezes@nyitottkor.hu

www.nyitottkor.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

X