fbpx

Tóth Viktória

 
Melyik a kedvenc Nyitott kör előadásod és miért?

Jaj de nehéz választani… de talán most a Nemek vitasznházi előadás számomra a legérdekesebb, mind témáját, mind formáját tekintve. Elgondolkodásra ösztönző intenzív 100 perc. A vitaszínház számomra egy új, nagyon izgalmas színházi forma. Kockázat nélküli lehetőség a vélemények ütköztetésére, a különböző nézőpontok megismerésére.

Szerinted miért fontos a színházi nevelés, hogyan segít?

Az iskolai oktatás a tárgyi ismeretek átadására helyezi a hangsúlyt, pedig a személyiség egészséges fejlődéséhez nagyon fontos, hogy az egyénben, a közösségben zajló konfliktusok, zavarok felszínre kerüljenek. A színházi nevelési előadás azáltal, hogy kiemel egy problémakört és befogadható formában tárja a gyerekek elé, lehetőséget teremt, hogy biztonságos környezetben foglalkozzanak az adott kérdéssel, egyéni felismerések által közösen oldjanak meg helyzeteket. 

Neked személyesen miért fontos, hogy ezzel foglalkozol?

A Nyitott Kör nevéhez hűen nyitott, kreatív, és odaadó alkotók csoportja. Egyszerűen, ahogy az előadásaiba észrevétlenül bevonódik a résztvevő, úgy munkatársként is beszippant ez a közösség. Szervezőként is részese vagyok az alkotó folyamatoknak és ez nagyon ösztönző számomra. 
X