Üdvözli Önt a Nyitott Kör!
Mivel foglalkozunk?
Elsősorban színházi nevelési előadásokat, valamint drámaórákat hozunk létre. A színházi nevelési előadás egy többnyire 3 óra időtartamú interaktív előadás, amin egy diákközösség vesz részt. A színházi formában feldolgozott történet kapcsán egy kérdést, vagy témát vizsgálunk: az előadást játszó színész-drámatanárok és a diákok közösen játszanak, gondolkodnak. A diákok nem csak nézői az előadásnak, hanem jelenlétükkel, kérdéseikkel és gondolataikkal alakítják az eseményeket.
2016/17-ben 128 előadással 3203, 2017/18-ban 131 előadással 3786, 2018/19-ben 179 előadással 4517, 2019/20-ban 113 előadással 2550, 2020/21-ben 126 előadással 2584 nézőhöz értünk el.
Itt tudod Te is támogatni az élményszerű tanulást:
Támogass!
Ha kíváncsi vagy arra, hogy pedagógusok számára hogyan fejlesztünk egy nemzetközi projekt keretében új programot, kattints ide:
ToBe Projekt
Ha érdekel, hogy egy nemzetközi projekten keresztül hogyan keresünk alternatív narratívákat a migráció témájában, akkor pedig ide kattints:
MiGreat! Projekt
A Nyitott Kör Egyesület mint kedvezményezett a Színház, dráma és élményszerű tanulás című projektet kordinálta 2019. augusztus 1-től 2022. július 30-ig:
Élményszerű tanulás
Aktuális színházi nevelési előadásainkat itt találhatod meg:
Előadásaink
Ha a mindennapjainkra vagy kíváncsi, böngészd a naptárunkat:
Május, 2023

Esemény leírása
Fókuszában a „stréberség” és az ebből fakadó kirekesztettség áll. A dráma cselekményének központi szereplője Niki; egy 16 éves lány, aki jól tanul, sportol és szorgalmas is. Az osztályfőnöke is szereti.
Több
Esemény leírása
Fókuszában a „stréberség” és az ebből fakadó kirekesztettség áll. A dráma cselekményének központi szereplője Niki; egy 16 éves lány, aki jól tanul, sportol és szorgalmas is. Az osztályfőnöke is szereti. Az osztály egyes tagjai viszont rendszeresen zaklatják őt, verbálisan és az online közösségi lét színterein is megszégyenítik, az osztály többi tagja pedig…
Ennek az alaphelyzetnek a felvázolásával kezdődik játékunk, és az utolsó mondat lezáratlansága foglalja magába központi kérdésünket: van-e felelőssége azoknak, akik a konfliktushelyzeten kívül állnak mint szemlélők? Meddig maradhatnak passzívak? A passzivitás tekinthető-e aktivitásnak, és ha igen, a zaklatás ellen hat, vagy épp ellenkezőleg, megerősíti azt?
Színész-drámatanárok: Kecskés Anna, Meszlényi-Bodnár Zoltán, Udvari-Kardos Tímea
Időtartam: 120 perc
Helyszín: osztályterem
Bemutató dátuma: 2015. február 27.
Időpont
(Kedd) 09:00 - 12:00
Helyszín
Külső helyszín
Szervező
Nyitott Kör
Esemény leírása
A történetben Zsuzsit és Lilit ismerhetjük meg, akik jó barátnők. Mint általában a kapcsolatok többsége, az övék sem zökkenőmentes, előfordul, hogy kisebb konfliktus alakul ki köztük. Ez sokféle érzelmet
Több
Esemény leírása
A történetben Zsuzsit és Lilit ismerhetjük meg, akik jó barátnők. Mint általában a kapcsolatok többsége, az övék sem zökkenőmentes, előfordul, hogy kisebb konfliktus alakul ki köztük. Ez sokféle érzelmet indít el bennük. A diákok segítségével megpróbáljuk felfedezni, és beazonosítani, hogy milyen érzés vagy érzelem jelenik meg a szereplőkben az adott szituációban.
Mi történik, ha súlyosabbá válik egy konfliktus: meddig tudják a diákok saját maguk feloldani a helyzetet, és mikor szükséges felnőttet bevonni? Hogy lehet helyrehozni a kialakult helyzetet?
A foglalkozás épít az erőszakmentes kommunikáció lépéseire. Jól kapcsolható egy ilyen jellegű képzéshez. A történetben a szereplőket bábbal jelenítjük meg, így a diákok könnyen be tudnak lépni a szereplők helyébe, és kipróbálhatják az erőszakmentes kommunikáció lépéseit, vagy saját elképzelésüket a helyzet kapcsán.
Játsszák: Gábri Nikolett, Kecskés Anna, Meszlényi-Bodnár Zoltán
Rendező: Meszlényi-Bodnár Zoltán
Időtartam: két tanóra egy szünettel
Helyszín: osztályterem
Résztvevők: egy osztály
Időpont
(Kedd) 13:30 - 15:15
Helyszín
Külső helyszín
Szervező
Nyitott Kör
03Máj09:0012:00GumicukorSzínházi nevelési előadás 9-10 éveseknek09:00 - 12:00

Esemény leírása
Interaktív színházi nevelési előadás az iskolai bántalmazásról. Az előadásban egy általános iskola negyedikes osztályának történetét követjük, akik iskolai bántalmazás szemlélői. A folyamat első lépcsőjére lépve még eldönthetetlen, hogy ami történik az csúfolódás,
Több
Esemény leírása
Interaktív színházi nevelési előadás az iskolai bántalmazásról.
Az előadásban egy általános iskola negyedikes osztályának történetét
követjük, akik iskolai bántalmazás szemlélői. A folyamat első lépcsőjére lépve még eldönthetetlen, hogy ami történik az csúfolódás, viccelődés, rossz elszólás, vagy csak ártatlan játék a szavakkal. Később azonban kiderül, hogy az események hátterében szándékosság áll. Mivel a történet nagy része a tanítók és a szülők tudtán kívül történik, ezért a folyamat kimenetelét csak a résztvevő csoport befolyásolhatja. Vajon meddig megy el a kedvesen mosolygó kislány? Megáll az egyszeri iskolai agressziónál, vagy rendszeres bántalmazássá válik a játék? Az előadás célja tudatosítani a résztvevőkben a közösség passzivitásának és aktivitásának erejét és következményeit hasonló helyzetekben. Az előadás preventív célú, és azon a ponton kíván hatni a gyerekek viselkedésére, amikor még nem rögzültek be a szerepek és a csoportdinamika, és amely életkorban még jellemzően nem történt komolyabb csoporton belüli bántalmazás közöttük. Az előadás hozzásegíthet, hogy későbbi döntéseink során a gyerekek kiálljanak a gyengébbek mellett, és megakadályozzák, hogy valaki a peremre kerüljön. Az előadás magas fokú résztvevői interakcióval valósul meg, a gyerekek az előadás több pontján csoportként döntést hoznak, maguk is az eljátszott osztály tagjai.
Rendező: Meszlényi-Bodnár Zoltán
Szereplők: Kazári András/Udvari-Kardos Tímea, Krasznahorkai Ágnes/Bisztricsány Linda, Meszlényi-Bodnár Zoltán
Helyszín: egy osztályterem
Résztvevők: egy osztály, maximum 30 fő
Időpont
(Szerda) 09:00 - 12:00
Helyszín
Külső helyszín
04Máj09:0012:00GumicukorSzínházi nevelési előadás 9-10 éveseknek09:00 - 12:00

(Csütörtök) 09:00 - 12:00
Helyszín
Külső helyszín
09Máj09:0012:00GumicukorSzínházi nevelési előadás 9-10 éveseknek09:00 - 12:00