fbpx

To be or not to be well?

Drama and theatre in education

A “ToBe” rövidítéssel ellátott projektünk célja az iskolához és a tanuláshoz fűződő viszony és az iskolai légkör javítása. A 24 hónapon át tartó folyamatban tantestületek és tanárok csoportjai számára fejlesztünk ki egy programot, amelynek középpontjában az egyén tanulásba való bevonódása áll. Az eddig főként diákok részvételével megvalósított színházi nevelési módszertan lehetőségeit vizsgáljuk felnőttek (pedagógusok, iskolai munkatársak) részvételével. Az ekként létrejövő program 2021-ben széles körben elérhető lesz az iskolák számára.

FÁZISOK ÉS VÁRT EREDMÉNYEK

A projekt első felében egy budapesti általános iskolával partnerségben, tanáraikkal közösen fejlesztjük ki a “Jóllét Tantervet”, amelyhez kapcsolódik egy akciókutatás jellegű elem is. A 2019-2020-as tanév során az iskola minden diákja részt vesz színházi nevelési előadáson, így a tanárok arról is saját élményt szerezhetnek, hogy milyen hatása van a módszernek a gyerekek tanulására. A projekt második felében egy módszertani füzetet is kiadunk, publikáljuk a kutatási eredményeket, valamint nyilvános felhíváson keresztül több iskolában is kipróbáljuk a “Jóllét Tantervet”. Egy záró konferenciát is szervezünk, ahol az eredmények és tapasztalatok megosztásán túl az élményszerű kipróbálásra is szeretnénk lehetőséget biztosítani.

NEMZETKÖZI STRATÉGIAI PARTNERSÉG

A projektben egy angol, egy cseh és egy lengyel partnerszervezettel működünk együtt, akik hozzánk hasonlóan drámás és színházi módszereket használnak mindennapi munkájuk során, az oktatás és nevelés támogatása érdekében. Mindhárom partnerszervezet kifejleszti és teszteli saját “jóllét tantervét” a helyi közösségben, így ezek tapasztalatai kölcsönösen támogatják egymás fejlesztési szakaszait. A projekt megvalósítása során számos alkalommal találkozunk partnereinkkel, hogy együtt gondolkodjunk és tapasztalatainkat megosszuk a fejlesztésekkel kapcsolatban. 2020. január elején Budapesten közös tréningen vettünk részt összesen 25-en, amelynek keretében a “jóllét” fogalmának egyéni és közösségi dimenzióit jártuk körül, mindebből pedig egy interaktív kiállítást hoztunk létre. 2020. júniusában Birminghamben találkozunk egy drámapedagógiai konferencián.

Partnereink:

Big Brum Theatre in Education Company (Birmingham, UK)

LUŽÁNKY – STŘEDISKO VOLNÉHO ČASU (Brno, Csehország)

Stowarzyszenie Praktyków Dramy STOP-KLATKA (Varsó, Lengyelország)

TÁMOGATÓK

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A leírásban megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. A projekt 2019. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. között zajlik le. Kódszáma: 2019-1-HU01-KA201-06127.

A társult partnerként együttműködő általános iskolában megvalósuló színházi nevelési előadásokat a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

IN ENGLISH:

Nyitott Kör is working with colleagues from the UK, Poland and the Czech Republic between 2019 and 2021 in a project which is called ‘To be or not be well – Drama and theatre in education’.  This is about using Drama and TIE to collaborate with teachers in ways that support their wellbeing and that of children at risk of exclusion.

In October 2019 partners visited us in Budapest for 3 days to kick off the project, and in the very beginning of 2020 we hosted a joint staff training event. In the frames of the training 25 of us worked together to explore the meaning of the ‘Displaced teacher’ and the current situation of our education systems.
Next the partners will be visiting the UK from 12th June, including for a public event on Saturday 13th June organized by Big Brum Theatre in Education Company.

During the school year of 2019/2020 partners are preparing for 6 Encounters with a chosen group of educators locally in order to assist them in their roles and communities, tackling the topic of well-being, adapting TiE and Drama methods with and for this group. The encounters are accompanied with quality assessment and evaluation delivered by educational experts and researchers. 

The final results of the project will include a Well-being curricula, a Guidebook for implementation of the curricula, and an Impact Assessment.

We expect the main outcomes to be enhanced teachers’ communities and their skills’ development in order to better engage students at risk of exclusion, thus the increased need to consider the well-being of the schools (and the individuals present in the schools) crucial for learning.

PARTNERS

Big Brum Theatre in Education Company (Birmingham, UK)

LUŽÁNKY – STŘEDISKO VOLNÉHO ČASU (Brno, Czech Republic)

Stowarzyszenie Praktyków Dramy STOP-KLATKA (Warsaw, Poland)

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A leírásban megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. A projekt 2019. szeptember 1. és 2022. január 31. között zajliott. Kódszáma: 2019-1-HU01-KA201-06127.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

X