fbpx

KreaTúra 2019 – drámaóra-tervező workshop

Most ismét eljött a közös alkotás ideje! Jelentkezz-drámaóra tervező workshpunkra novemberben. Ez az a néhány nap, amikor a sok befektetett energiával fejlesztett gyakorló órákon megállás nélkül játsszunk, mint résztvevők: tanulunk egymástól, vitatkozunk és segítünk egymásnak. Aztán fájó szívvel elköszönünk, és nem tudjuk, fogunk-e még ilyen intenzíven játszani – alkotni – tanulni.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján azt gondoljuk, hogy a pedagógusok számára a kooperatív oktatási forma lehet megújító erejű. A mi napi gyakorlatunkban természetes módszer, hogy egy színházi nevelési előadást többen valósítunk meg.

A tanórák esetében hagyomány, hogy egy osztállyal szemben egyetlen pedagógus áll. Pedig érdekes tapasztalat lehet, amikor EGY FOGLALKOZÁST EGY MUNKACSOPORT TERVEZ MEG, MAJD KIVITELEZ. Erre kínálunk lehetőséget a KreaTúra 2019 során:
A jelentkezőkből 5-6 fős munkacsoportot alakítunk, akik 2 nap alatt megterveznek egy többtanáros drámaórát. Ezt a tervet a 3. napon kipróbálják egy felnőtt tesztcsoporton, majd szakmai párbeszéd során rátekintünk a tapasztalatokra.

A következő szakaszban lehetőséget biztosítunk arra, hogy a munkacsoportok tovább fejlesszék a drámaórát, és először egy teszt-diákcsoporttal próbáljuk ki az órát, majd további fejlesztés után 3-5 alkalommal játsszuk diákcsoportok számára az elkészült drámaórát.

A mostani jelentkezés a KreaTúra 2019 három napjára vonatkozik, de magában foglalja annak a lehetőségét is, hogy később a csoport tovább dolgozzon és eljusson az óra oda, hogy közösen gyerekcsoporttal is kipróbálják.

A KreaTúra 2019-en olyanok részvételére számítunk, akik már rendelkeznek ismeretekkel a tanítási drámaórák elméletéről és gyakorlatáról, és szeretnének a többi résztvevővel közösen:
– végigmenni egy DRÁMAÓRA MEGTERVEZÉSÉNEK folyamatán, egy meghatározott témából, problémából kiindulva.
– a tervezés közben ÁTGONDOLNI ÉS MEGOSZTANI a saját tapasztalatokat, gondolatokat a tanítási dráma alkalmazása és tervezése terén;
– a kreálás során JÁTSZANI és KIPRÓBÁLNI az ötleteket;
– a közös órát MEGVALÓSÍTANI a bekapcsolódni vágyó felnőttekkel;
– majd közösen ÉRTÉKELNI, élményeket megosztani.
Mindezt egy FACILITÁLT FOLYAMAT keretében.

A két csoport 12-15 évesek számára, 5-8 évfolyamnak tervez foglalkozást. A tervezett órák a FELELŐSSÉGVÁLLALÁS és az ÉRTÉKREND témákból indulnak ki.

IDŐPONT:

2019. november 22-23-24., részletesebben: 22. 16-20h; 23. 10-18h; 24. 10-15h

HELYSZÍN:

Jurányi Ház (1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.) TÁP és TÜNET termeiben.

A KreaTúra 2019 folyamatát a Nyitott Kör színész-drámatanárai facilitálják.

RÉSZVÉTEL MÓDJA, JELENTKEZÉS:

A KreaTúrán a részvétel teljes díja 6.000 Ft. Az alkotásban való részvételhez szükséges az egész hétvégi jelenlét vállalása!

AZ ALÁBBI LINKEN

A jelentkezés akkor válik érvényessé, ha az utalás beérkezett. Az utaláshoz szükséges adatok:
Kedvezményezett neve: Nyitott Kör Egyesület
Kedvezményezett számlaszáma: 16200106-00203870
Számlavezető bank neve: MagNet Magyar Közösségi Bank
Átutalás összege: 6.000 Ft
Közlemény: KreaTúra 2019

Amennyiben a jelentkezési határidőnél korábban megtelik a létszám, abban az esetben a jelentkezés lehetősége is hamarabb zárul le.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

X