fbpx

Drama in Action – Lendületben a dráma

Felhívás 7-8-9. osztályok számára: részvételi lehetőség drámapedagógiai projektben!

A Fiatalok Lendületben Program keretében megvalósuló drámapedagógiai projektben kínálunk részvételt!

Drámafoglalkozás-sorozat egy tanéven keresztül (2013/14.):

  • Felmérjük, hogy mely kérdések és problémák foglalkoztatják a leendő résztvevőket.
  • A kiválasztott témák egy-egy történet segítségével kerülnek feldolgozásra, a színház eszköztárából merített interaktív formák alkalmazásával.
  • A foglalkozást vezető drámatanárok és a diákok közösen játszanak, gondolkodnak. A diákok nem csak megfigyelői az órának, hanem jelenlétükkel, kérdéseikkel és gondolataikkal alakítják az eseményeket.
  • A fiatalok a történet részeseiként, játszva vizsgálják a helyzeteket, ezáltal érzelmileg is bevonódnak.
  • A foglalkozások a Nyitott Kör Színházi Nevelés Társulat színház– és drámapedagógiában jártas színész-drámatanárainak irányításával valósulnak meg.

Néhány mondatos bemutatkozást kérünk az iskoláról és az érdeklődő osztály(ok)ról az osztályfőnököktől vagy az iskolaigazgatóktól 2013. június 10-ig, az alábbi e-mail címre: egyesulet@nyitottkor.hu

Kérjük, a bemutatkozásban szerepeljen

  • az osztályok létszáma, fiúk-lányok aránya,
  • vannak e drámás, drámajátékos tapasztalataik,
  • miért lenne hasznos számukra a problémafeldolgozó program,
  • milyen kérdések foglalkoztatják őket!

Röviden, hogy miért válasszuk éppen az adott osztályt!

További információért keressék Szabadi Zsuzsa projektvezetőt a egyesulet@nyitottkor.hu e-mail címen.

Fiatalok Lendületben

Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg.

A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a Magyar Nemzeti Iroda véleményét, mely intézmények felelőssége a projektre nem terjed ki.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

X