fbpx

Színházi nevelési szakíró képzés

Jelentkezési oldal

A kritikaírás, a drámapedagógia és az előadáselemzés alapjaival ismertetjük meg a jelentkezőket, akik a képzés végén támogatott mentorálási programban folytathatják a gyakorlati tanulást. A képzés két hétvégén kerül megrendezésre 2018. január-februárban. A képzés végén a résztvevők részvételi igazolást kapnak, melynek feltétele, az órákon való részvétel, valamint egy színházi nevelési kritika elkészítése.

A félév hátralévő részében a Kreatív Szakíró Műhely keretében folytatódik a gyakorlati munka. A jelentkezéskor és az alapozás végén beadott kritikákat a képzők értékelik és ez alapján javaslatot tesznek arra, hogy kiknek a gyakorlati továbbtanulását szeretnék a Műhelyben mentori segítséggel támogatni.

Az alapozó képzés 30 órás.

A képzés részvételi díja 45.000.- Ft/ fő, de a Nemzeti Tehetség Program támogatása lehetővé teszi, hogy a jelentkezők kedvezményben részesüljenek.

A kedvezményes képzési díj: 25.000.- Ft, mely tanulmányi szerződéskötés mellett vehető igénybe. (Ez a díj nem vonatkozik a mentor-programban való részvételre. A képzők által javasolt jelentkezők kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a Kreatív Szakíró Műhelyben.)

A képzés időpontjai: (Regisztráció 2018. január 26. 15 órától)
2018. január 26. 16-18h
2018. január 27. 9-13h és 15-17h
2018. január 28. 9-13h

2018. február 9. 14-18h
2018. február 10. 9-13h és 14-18h
2018. február 11. 9-16h

Helyszín:
Jurányi Ház – 1027 Budapest, Jurányi u. 1-3.

A képzés szervezője: Nyitott Kör Egyesület

A program az EMMI és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

A jelentkezés feltételei:

  • az alábbi jelentkezési űrlap kitöltése
  • szakmai önéletrajz (EUROPASS)
  • motivációs levél
  • egy szabadon választott, jelenleg is futó magyarországi előadásról (színházi nevelési, színházi, táncszínházi, bábszínházi) készült saját kritika – legfeljebb 10.000 karakter (szóközökkel)
  • képzési díj befizetése a Nyitott Kör Egyesület bankszámlájára: UniCredit Bank 10918001-00000033-96540006, a megjegyzésben kérjük feltüntetni a jelentkező nevét és hogy „Szakíró képzés”.
Jelentkezési határidő:
2018. január 23. 22.00 óra

A képzés teljes leírása, a tanulmányi szerződés szövege és további részletek itt találhatóak.

További felvilágosítás munkaidőben a +3670/9445585 telefonyszámon, vagy a nyitottkor@nyitottkor.hu címen kérhető

A jelentkezési határidő lejárt. Köszönjük a jelentkezéseket!

X