fbpx

Beszámoló az NTP-KULT-17-0031 pályázat megvalósulásáról

2017/18 évadban a Nyitott Klub, a KreaTúra, valamint a Színházi Nevelési Szakíró Képzés és a Kreatív Szakíró Műhely (KSzM) elnevezésű programokon keresztül lehetőséget biztosítottunk a drámapedagógia és a színházi nevelés területén tehetséges fiatal felnőttek számára, hogy képességeiket kibontakoztassák, készségeiket kialakítsák.

A program során tapasztalt szakemberek segítették a tehetségeket, hogy a résztvevők gyakorlati tevékenységek során fejlesszék tudásukat.

KreaTúra

2017.08.16-17-én két csoportban 5 fővel intenzív drámaóra írás kurzust tartottunk, mely során két drámaóra született a népszerűség és az internet veszélyei kapcsán. A résztvevők között voltak a korábbi Nyitott Klub résztvevői közül érkező tapasztalt és voltak kevesebb tapasztalattal rendelkező tehetségek. A drámaórákat a Magyar Drámapedagógiai Társaság nyári szakmai rendezvényén, a Dráma Van! részeként mutatták be, próbálták ki.

Az elkészült drámaórák, a Kapott király és a Megosztó a https://nyitottklub.blog.hu/ oldalon olvashatóak.

Nyitott Klub

Tapasztalt drámapedagógiai szakemberek részvételével 8 alkalommal tartottunk Nyitott Klubot.

Színházi nevelési szakíró képzés

2018. január-június időszakban 8 jelentkezőből 5 tehetség jutott el színházi nevelési kritika megírásáig. A képzéshez kapcsolódó Kreatív Szakíró Műhely csak részben valósult meg, mivel a szakíró partnerekkel nem valósult meg az együttműködés, így a tervezett, fenntartható műhelymunka és a mentorálás egy-egy kritika erejéig jött létre.

A programok az EMMI és a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával jöhetett létre.

X