fbpx

Március, 2022

28Már10:0012:40Vérsziromszínházi nevelési előadás a középiskolások részére a közösség erejéről10:00 - 12:40

Több

Esemény leírása

A befolyásolás az életünk minden terén és minden szakaszában jelen van – és ennek tudatában is vagyunk. De ez nem jelenti azt, hogy védve vagyunk ellene. Sőt! Éppen ez tesz minket kiszolgáltatottá.

Az osztályba helyettesítő tanár érkezik, akinek nagyon fontos a tudatos életmód. Ennek hatása alá kerül az osztály… Meddig mennek el egy ügy érdekében? Hol van a határ a mi és az ők között? Ki húzza ezt meg?

Az előadás célja annak tudatosítása, hogyan hat ránk a környezetünk, egy közösség, vagy akár egyetlen ember – az egészen apró és jelentéktelen dolgoktól a nagy, akár sorsfordító eseményekig.

A Vérszirom c. színházi nevelési előadáson egyszerre egyetlen osztály diákjai vehetnek részt, legalább egy pedagógus jelenlétében, a saját osztálytermükben, tanítási időben. A résztvevő osztály tagjai nem csak nézői, hanem aktív szereplői a történetnek. A diákok gondolataikkal, döntésekkel befolyásolják az eseményeket, ezáltal közvetlen élményt szereznek a témában, amely reményeink szerint hozzásegíti őket a tudatos döntéshozáshoz.

Játsszák: Bekő-Fóri Zenkő, Fincziski Andrea, Jakab Tamás, Lukács Emőke, Pál Attila
Rendező: Meszlényi-Bodnár Zoltán
Dramaturg: Szabó Janka
Jelmez: Bíró Boglárka

Időtartam: 160 perc
Helyszín: osztályterem

Bemutató: 2021. május 17

Az előadás a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Nyitott Kör koprodukciójában valósult meg.

Időpont

(Hétfő) 10:00 - 12:40

Helyszín

Külső helyszín

Szervező

Nyitott Kör és Tomcsa Sándor Színház

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

X