fbpx

December, 2022

19Dec09:0010:30Az én rágómRendhagyó színházi nevelési foglakozás 1-2. osztályos diákokn09:00 - 10:30

Több

Esemény leírása

Ez egy rendhagyó előadás, mivel az alaptörténetet a varsói partnerszervezetünk, a Stop Klatka társulat dolgozta ki és készített belőle egy rövid bábfilmet, amit mi szinkronizáltunk. A bábfilm alapján a történetet már az osztályban a gyerekekkel és a szereplőket megjelenítő bábokkal együtt dolgozzuk fel.

 A történetben Bencét ismerhetjük meg, aki sokszor dühös, és emiatt nehéz helyzetekbe keveredik és keverednek az osztálytársai is. Mit tudunk tenni, amikor dühösek vagyunk, hogy ne a környezetünk szenvedjen emiatt? Mit kezdhetünk a haragunkkal? Ezt próbáljuk a diákokkal és a tanítóikkal megvizsgálni. A foglalkozás során a gyerekek a bábok segítségével ki is próbálhatják, hogy mit lehet(ne) tenni Bencével, amikor dühös, és úgy gondolja, hogy mások rosszat akartak neki – holott ez nem így van. Ezzel nem csak az asszertivitás irányába mozdulunk, hanem saját érzelmeink felismerése által önmagunk jobb megismerésére is törekszünk.

Játsszák: Kecskés Anna / Gábri Nikolett / Meszlényi-Bodnár Zoltán

Rendező: Meszlényi-Bodnár Zoltán

Szinkron Rendező: Magocsi Márton

Időtartam: 90 perc egy szünettel,

Helyszín: osztályterem, vagy egy olyan terem, ahol a bábfilm lejátszható, kivetíthető

Technikai igény: kivetítő

Résztvevők: egy osztály

Időpont

(Hétfő) 09:00 - 10:30

Helyszín

Külső helyszín

Szervező

Nyitott Kör

X