fbpx

Kreatív Ifjúsági Munka Szimpózium – Creative Youthwork Symposium

Egy nyilvános rendezvényre hívjuk az érdeklődőket, az esemény dátuma 2018. március 25.

A Kreatív Ifjúsági Munka Szimpózium célja, hogy olyan kreatív módszereket ismertessen meg az érdeklőkkel, amelyek hatékonyak a fiatalok társadalmi aktivizálásban, bevonásában.
Olyan szervzetek képviselői lesznek jelen meghívott előadóként, akik az utóbbi években eredményes projekteket valósítottak meg a művészetpedagógia és az ifjúsági munka ötvözésével.
Lesz szó drámáról, színházról, slam poetry-ről, önkéntes táborokról, kültéri expedíciókról, zenéről, képzőművészetről, filmről.
Vendégünk lesz Richard Holmes, angol színházi nevelési szakértő is.
Szeretnénk megteremteni a párbeszéd lehetőségét az egyes szervezetek és területek közt. Így nem csak megismerhetjük egymás jó gyakorlatait, hanem fórumot generálhatunk arra, hogy a bevonás eszközeiről, a fiatal generáció igényeiről és lehetőségeiről, valamint a nevelés és a non formális tanulás szerepéről beszélgethessünk.
Az esemény minden érdeklődő számára nyitott, első sorban pedagógusok, ifjúságsegítők, művésztanárok és kutatók bekapcsolódására számítunk.
A szimpóziumon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://goo.gl/forms/ObEYnt4TnYh3Wp8w1

A szimpóziumon résztvevők számára a Nyitott Kör Egyesület Közöd2.0 című március 25-i előadásán való részvétel (regisztrációhöz kötötten) ingyenes.

Program:

ÁTRIUM előtér
9.30-10 óra – Regisztráció
10-11 óra – Nyitott Kör bemutatkozás, beszámoló Richard Holmes kurzusáról
11-12 óra – Jó gyakorlatok prezentációja (Creative Youthwork Network, Big Brum Theatre in Education Company UK)
12-14 óra – Művészetpedagógia az ifjúsági munka szolgálatában World Café (Meghívottak: Anamuh, Élményakadémia, Szubjektív Értékek Alapítvány, Mentőcsónak, Saját Színház, Egyesek, Magyar Zsonglőr Egyesület, Útilapu, Artemisszió)

Jurányi Ház Tünet terem
15-18 óra – Nyitott Kör – Tünet Együttes: Közöd 2.0 Színházi nevelési előadás felnőtteknek
Információ:
https://nyitottkor.hu/szinhazi-nevelesi-eloadasok/kozod-2-0-nojel-fel-okosan/

X