Színházi nevelési szakíró képzés
Jelentkezési oldal
A kritikaírás, a drámapedagógia és az előadáselemzés alapjaival ismertetjük meg a jelentkezőket, akik a képzés végén támogatott mentorálási programban folytathatják a gyakorlati tanulást. A képzés két hétvégén kerül megrendezésre 2018. január-februárban. A képzés végén a résztvevők részvételi igazolást kapnak, melynek feltétele, az órákon való részvétel, valamint egy színházi nevelési kritika elkészítése.
A félév hátralévő részében a Kreatív Szakíró Műhely keretében folytatódik a gyakorlati munka. A jelentkezéskor és az alapozás végén beadott kritikákat a képzők értékelik és ez alapján javaslatot tesznek arra, hogy kiknek a gyakorlati továbbtanulását szeretnék a Műhelyben mentori segítséggel támogatni.
Az alapozó képzés 30 órás.
A képzés részvételi díja 45.000.- Ft/ fő, de a Nemzeti Tehetség Program támogatása lehetővé teszi, hogy a jelentkezők kedvezményben részesüljenek.
A kedvezményes képzési díj: 25.000.- Ft, mely tanulmányi szerződéskötés mellett vehető igénybe. (Ez a díj nem vonatkozik a mentor-programban való részvételre. A képzők által javasolt jelentkezők kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a Kreatív Szakíró Műhelyben.)
A képzés időpontjai: (Regisztráció 2018. január 26. 15 órától)
2018. január 26. 16-18h
2018. január 27. 9-13h és 15-17h
2018. január 28. 9-13h
2018. február 9. 14-18h
2018. február 10. 9-13h és 14-18h
2018. február 11. 9-16h
Helyszín:
Jurányi Ház – 1027 Budapest, Jurányi u. 1-3.
A képzés szervezője: Nyitott Kör Egyesület
A program az EMMI és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.
A jelentkezés feltételei:
- az alábbi jelentkezési űrlap kitöltése
- szakmai önéletrajz (EUROPASS)
- motivációs levél
- egy szabadon választott, jelenleg is futó magyarországi előadásról (színházi nevelési, színházi, táncszínházi, bábszínházi) készült saját kritika – legfeljebb 10.000 karakter (szóközökkel)
- képzési díj befizetése a Nyitott Kör Egyesület bankszámlájára: UniCredit Bank 10918001-00000033-96540006, a megjegyzésben kérjük feltüntetni a jelentkező nevét és hogy „Szakíró képzés”.
Jelentkezési határidő:
2018. január 23. 22.00 óra
A képzés teljes leírása, a tanulmányi szerződés szövege és további részletek itt találhatóak.
További felvilágosítás munkaidőben a +3670/9445585 telefonyszámon, vagy a nyitottkor@nyitottkor.hu címen kérhető