fbpx

Irodalmi tábor gyerekeknek

IRODALMI TÁBOR GYEREKEKNEK

a SZITAKÖTŐ folyóirat és a NYITOTT KÖR Egyesület szervezésében

Életkor | 10 – 16 év között

Helyszín
Történeti Park és Erdei Iskola (a Balaton déli partján)
8621 Zamárdi, Dobó I. u. 31.
tortenetipark.hu

Időpont | 2015. július 27-31.

Táborvezetők
Horgas Judit – szerkesztő, tanár (A Szitakötő folyóirat felelős szerkesztője)
Szabó Attila – író, dramaturg, drámatanár

 

szitakoto-tabor-csik1

Irodalmi tábor

Táborunkat irodalomkedvelő fiatalok számára hirdetjük. Azoknak, akik nemcsak olvasni szeretnek, de maguk is próbálgatják az írás mesterségét. Akiknek fontos, hogy írásaikat megosszák másokkal, beszélgessenek róluk; játékos formában próbálkozzanak különféle írástechnikákkal. Farigcsálunk, szerkesztünk, beszélgetünk, vitatkozunk, hagyjuk hatni magunkra – magunkat.

Az idei tábor főtémája | VIRÁGNYELV

Ne beszélj virágnyelven, szokták mondani, ha valamit homályosan fejezünk ki. Mert a virágoknak titkos nyelve van, amit csak a beavatottak értenek. A virág a szerelem, a hódolat jelképe. De miről is beszélgetnek a virágok?

 

szitakoto-tabor-csik4

Foglalkozások

Kreatív írás
Hozzuk ki magunkból a bennünk lévőt! Ismerjük meg a szabályokat, hogy aztán jól áthághassuk őket! A művészeti írást fejlesztő technika a saját véleményre, a nyelvi-stilisztikai választékosságra, a spontaneitás erősítésére helyezi a hangsúlyt. A világ szavakból áll – s nekünk nincs más dolgunk, mint a szavakat egymás után rakni, és írni egy mindig új világot.

Játékok
Hogy ne csak az agyunkat és a szánkat mozgassuk, hogy megismerkedjünk egymással: minden napra tervezünk közös játékokat. Egy kis színház, egy kis ügyesség és sok-sok móka. 

Verselemzés, meseelemzés
Írástechnikai, módszertani elemzésekkel, stílusok, műfajok bemutatásával dolgozunk, általában konkrét szövegeket használva. Előtérben a kortárs irodalom! A véleményformálás mellett a dramaturgiai szerkezetek felismerése, a szókincsbővítés és a stílusgyakorlat a legfontosabb.

Láss, ne csak nézz!
Azaz miről ír a költő, író? Hogyan választ témát? Hogyan választja a téma őt? Beszélgetés a földön heverő témákról, a minket érdeklő témákról, a verssé, novellává, mesévé váló témákról. Nézzünk körül! Ki mire kíváncsi a környezetéből? Mit tud művé formálni?

 

szitakoto-tabor-csik2

Pályázat

A táborhoz kapcsolódó vers- és meseíró pályázat itt elérhető.
A pályázat nyertese ingyenesen vehet részt a Szitakötő táborban, teljes ellátással. A 2. helyezett 50%, a 3. helyezett 25% engedményt kap a tábor árából.

 

szitakoto-tabor-csik3

Jelentkezés

A tábor ára teljes ellátással, napi ötszöri étkezéssel | 27 000 Ft.
Utazás egyénileg vagy Budapestről csoportosan vonattal.

Jelentkezni az info[kukac]szitakoto.com email-címen lehet.

A tábori költség első részletét, 17 000 Ft-ot 2015. június 30-ig kell befizetni az alábbi számlaszámra:

Nyitott Kör Egyesület
MagNet Bank 16200106-00203870-00000000
(megjegyzésbe: Szitakötő tábor és a résztvevő diák neve)

X