A színházcsinálásban találtam meg azt az örömöt, ami gondolkodásban és fizikailag egyszerre köti le és szabadítja fel az energiámat. Aztán rájöttem, hogy amikor nézőként találkozik valaki egy előadással, akkor a töredékét sem éli át annak a nagyszerű játéknak, amit egy színházcsináló átél, miközben létrejön egy előadás.

Diákként úgy éreztem, hogy egy jó színdarabot elemezve sokkal több titok és tudás kerül napvilágra, mintha ülünk a padban és tanuljuk a leckét. Aztán láttam, hogy ez a tudás a kimondott szavakban már csak sűrítve van jelen. Nem biztos, hogy a befogadó ezt a maga teljességében átérzi, átéli.

Aztán rátaláltam a színházi nevelésre.

Számomra ebben a formában egyszerre van benne, ami a színházban és a tanításban jó. Lehet játszani, el lehet mondani magvas színházi mondatokat, és meg lehet állni, hogy megvizsgáljunk, körbejárjunk egy-egy pillanatot. alkalmazkodva az itt és most, vagy az ott és akkor jelenlévő fiatalokhoz, akik nem csak nézik és passzívan befogadják, hanem befolyásolják és játsszák a színházat és tanulják a világot.

Szeretem a csodákat. Jó látni, amikor valaki részese lehet egy csodának, és azt csendben megéli. Jó látni egy-egy átalakulást, amikor az idő lelassul. Jó látni töprengő arcokat, felismeréstől csillogó tekinteteket.