EVS 2014-15

Önkénteseink beszámolói

2014. március és 2015. március között négy önkéntest fogadtunk az Európai Unió támogatásával, a Fiatalok Lendületben Program keretében.

Balla Helga

Balla Helga vagyok és Nagybányáról jöttem, egy olyan városból ami minden oldalról hegyekkel van körbe véve.  Kertes házban lakunk, az utcám évekig köves és görönygyös volt, de épp ezért volt annyira különleges.  Bármerre is tartok most, az egyik otthonom marad, tele emlékekkel.

Körülbelül 5 éve hallottam először az önkéntességről civil szervezeteknél, és ki is próbáltam heti két órában. Roma gyerekekkel foglalkoztunk, segítettünk nekik a tanulásban, játszodtunk együtt. Másképp kezdtem el rájuk nézni, mint előtte, eltűntek az ítéletek és helyette nyitottságot tapasztaltam.

Sokáig szinte minden területén az életemnek azt láttam, hogy átlagos vagyok és nincs semmi amiben különleges lennék még érdeklődésben sem. Az egyetemi évek nagyban változtattak a látásomon, hozzáállásomon. Megkedveltem az alternatív módszereket, nonformális tanítást, speciális nevelést, valamint tanáraim is nagy hatással voltak nézeteimre a pedagógiával kapcsolatosan. Mégis leragadtam valahol és sehogy sem akart összejönni egy olyan munkahely ahol el tudnám kezdeni gyakorlatba ültetni az elméletet.

Múlt év novemberében elhatároztam hogy hosszú távon is ki akarom próbálni az önkéntességet, találtam projekteket, viszont egyik sem tűnt az igazinak, vagy nem fogadták el a jelentkezésemet, mert sokan pályáztak az adott helyre. Ilyen gondolatokkal terheltem magam, hogy túl hosszú a folyamat, sokat várnak el tőlem, nem beszélek tökéletesen angolul, lehet nem ez az én utam. Nagyon szerettem volna egy olyan országba menni, ahol teljesen más a nyelv, a kultúra, ahol próbára tudom tenni magam, kilépve a komfort zónámból.  Ennek ellenére Magyarországot választottam és az egy éves színházi nevelést, meg mindent amit a Nyitott Kör Egyesület fel tudott kínálni a meghirdetett projektjén belül.

Izgalommal töltött el a felkészülés ideje, vártam a kalandokat, milyen lesz újból egyedül lenni egy új helyen, kapcsolatokat kialakítani. Megvoltak a kezdeti nehézségeim, de így bő fél év után azért szépen kialakult minden. Sokkal többet kaptam mint amennyit érdemlek és ezt szinte naponta érzem.

Teljesen új volt a színházi nevelés mint forma számomra, sőt a dráma órák is. Nem éreztem közel magamhoz a színházat sokáig, találtam mást helyette ami leköt. A drámaórák kikapcsolódást jelentettek.

Volt mikor én is diákként ültem a többiek mellett és azonosultam a közösséggel. Lehet hogy akkor még nem láttam, hogyan formálódom gondolkozásban, de jelenleg is több ilyen témát fel tudok sorolni, tehát valahol bennem élnek az élmények. Szeretem a színjátszó csoportokat, olyan kreatívak a gyerekek, lelkesek és felszabadultak. Örülök, hogy folyamatosan volt mellettem valaki akinek figyelhettem a munkáját (dráma tanárok)… Ahogy a hónapok teltek, kaptam feladatokat és megvolt a saját felelősségem, hogy akár egy alkalmat levezessek, vagy saját csoportom legyen.

A Cserebogár csoport az egyik legkülönlegesebb dolog ebben az egy éves projektben. Nem tudom még most sem elképzelni magam hosszú távon speciális szükségletű emberekkel, viszont mindenképp tanulok tőlük, formáljuk egymást kölcsönösen. Hálás vagyok azért a két- három szakmai konferenciért is amin részt vehettem, segítettek, hogy ráhangolódjak a színházi nevelésre, szakemberekkel találkozhattam és a munkájukkal. Nem kizárt, hogy ha lehetőségem lesz rá a jövőben, akkor használni fogom.

A nyár különösen gyümölcsöző volt. Négy gyerektáborban vettem részt,mind a négyben önkéntesként és rengeteget adtak nekem ezek az emberek.  Korán keltem, későn feküdtem, naponként készültem, sírtam, nevettem, szerettem. Egyszerűen igyekeztem magamat adni, magamból.  Egy extra nyári táborban is részt vehettem Németországban. Odüsszeia történetét dolgoztuk fel spanyolokkal, németekkel és magyar fiatalokkal együtt, három hét után pedig közösen előadtunk egy darabot a város elhagyatott, nem használt épületeiben.

Ami elszomorít mostanság, hogy elmaradnak projektek, reményeim vannak amiket általában feladok és ismét új terveken gondolkodom… Hiányzik a motivációm! Igyekszem feladatokat keresni, önkénteskedni más szervezeteknél is ha szükséget látok, meg tudok is segíteni. Jelenleg most ez is folyamatban van, válaszokat várok, hívásokat. Kemény dolog ez a türelem meg a kitartás.

Megszerettem Budapestet. Körülbelül 2 hónapja jöttem rá. Megszerettem nagyon sok embert aki itt él, közösségeket, szeretem hogy rengeteg lehetőség van, nyitott ajtók, sokszínüség. Persze, valahogy mégsem az a hely ahol szívesen megöregednék, de ki tudja?

Vagyok úgy vele, hogy inkább zúgolódok, ha nem úgy alakul az életem, a napom ahogy elképzeltem, mégis többször tapasztalom és látom az értelmet benne. Nem véletlen az hogy ki lett a lakótársnőm, hogy kik lettek a „munkatársaim”, ki a főnököm, a tevékenységek és még sorolhatnám. Isten nagyon ért hozzá, hogy mi az amiben éppen fejlődnöm kell. Kalandos 8 hónapot töltöttem itt és csak bátorítani tudom a fiatalokat, akik tanulni szeretnének, kipróbálni magukat, hogy keressék ezeket az önkéntes projekteket és szánjanak rá két, hat hónapot vagy akár egy egész évet. A fejlődés garantált!

Elisa Citea

I am 22 years old and I know that in my life I don’t want to collect skills but to destroy physic/mental blocks. I applied for the EVS programme as I would, for the first time, play the
lottery. The hope that, after studying theatre direction in a university system could help me have some sense of perspective about a team work soon vanished so I applied when I saw the practical application of what is named: drama in education. It was the piece of pie waiting for me to bite.

It passed the middle of the period here and I fairly can say that I’ve grown so much in this time, I have learned to be more relaxed towards a hierarchic system, to be aware of the people needs more quickly (as I become better reading face expression meanwhile I struggle with the Hungarian language) and I am more opened to know people, not just from different countries (Budapest has a growing flux of foreigners choosing to study here) but also persons that don’t have a house and struggle for street survival, or youngsters as me, who are mentally incapacitated but have beautiful and complicated ways of showing or hiding themselves. Therefore, emotionally I become more empathic and tolerant.

Dramatic Arts education is an important means of stimulating imagination in problem solving. It can challendge students’ perceptions about their world and about themselves. Dramatic exploration can provide students with an outlet for emotions, thoughts, and dreams that they might not otherwise have ways to express. A student can, if only for a few moments, be another, explore a new role, try out and experiment with various personal choices and solutions to very real problems­ from their own life, or problems faced by characters in literature or historical figures. This can happen in a safe athmosfere, where actions and consequences can be examined, discussed, and in a very real sense experienced without the dangers and pitfalls that such experimentation would obviously lead to in the “real” world. This is perhaps the most important reason for Dramatic Arts in schools.

My project in the association involves creating with the actors programs of theatre in education that go afterwards in different schools in Budapest, sometimes as a directing assistant or as a director. It involves taking decisions very responsible but in same time knowing the best interests of the children/young people from the possible audience. More exactly, now I work on a logopedia­ drama lesson suitable for kindergarden children that is, in fact, starting from a hungarian story. The fixed scheduled involve also helping my association colleagues with a group of girls in the grade from Szentendre in developing a performance play for a theatre in education festival ( is not so formal, we have lot’s of fun). Then, on Friday, in Dunabogdany region, because the associations are friends, Nyitott Kör and Cserebogár we spend time playing games and using theatre world to make for them more easy to express their emotions and crisis. With them I had the courage to recite in a megaphone, in the middle of a square a poem by Attila József!

It is a new attitude towards this decision every day, but when I continue with my habit of speaking about me at a lll­rd person I arrive to the conclusion that “Elisa chosen well by coming in Budapest”.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.