fbpx

A pályázatról


 

 

Pályázat neve:

3.2.3-09/2/KMR “Építő közösségek” – közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában

A pályázat azonosítója:

TÁMOP-3.2.3-09/2/KMR-2010-0008

Projekt megnevezése:

Nyitott Kör – Nyitott közösségek

Projekt leírása:

Zebegényben egy, Szentendrén két oktatási intézményben összesen14 szakkört, 150 alkalommal tehetséggondozást, 50 alkalommal készség és kompetenciafejlesztést, továbbá 3 tábort tartunk, melyben 7-17 éves korig közel ötszáz fiatal vehet részt 19 hónapon keresztül. Emellett fogyatékos fiataloknak színjátszást és életvezetési fejlesztő foglalkozásokat tartunk kétheti rendszerességgel Szentendrén és Dunabogdányban. Ennek érdekében részmunkaidőben alkalmazottakat foglalkoztatunk, és 4 kollégánk részt vehet nem támogatásból megvalósuló képzéseken. Tesszük mindezt azért, hogy a közös tevékenységek által olyan közösségek formálódjanak, ahol a tolerancia, a nyíltság és a nyitottság egyaránt érték lehet, ugyanakkor az összetartás és a közös, kreatív problémamegoldás és az egymás különbzőségének tiszteletben tartása egyszerre lehet jelen. Segítségül hívjuk a pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, akik a gyakorlati tudásuk átadásán keresztül tovább bővíthetik a közösségi tudás szintjeit.

Kedvezményezett neve, elérhetősége:

Nyitott Kör Egyesület

2000 Szentendre Saru köz 3.

Közreműködő szervezet neve, elérhetősége:

2011. januártól:
ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. – www.esza.hu

1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület
Telefonos ügyfélszolgálat: (1) 273-4250
E-mail: EUtamogatas@esza.hu

 

2010. decemberétől:
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő – www.wekerle.gov.hu

1055 Budapest, Bihari János u. 5.
Telefon: (06-1) 301-3200
Fax: (06-1) 301-3220
info@wekerle.gov.hu

 

Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága (OKMT) – www.okmt.hu

1055 Budapest, Bihari J. u. 5.
Tel.: 061-301-3200
Email: info@okmt.hu

 

www.nfu.hu – Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

www.esza.hu – ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (ESZA Nonprofit Kft.)

 

X