fbpx

Kapcsolódj be a munkánkba!

Gyakornoki pozíciók non-profit, színházi nevelési területen: 

social media manager, grafikus, sajtós

Kommunikációs és média, média design, művészetmenedzsment, pr, közösségi és civil tanulmányok vagy alkalmazott grafika területen tanulsz? Érdeklődsz a színházi és a non-profit szféra iránt? Esetleg nem most fogod először olvasni a „színházi nevelés” kifejezést? Szeretnél fejlődni a szervezeti kommunikációs technikák alkalmazásában, és nem csak a kávégéppel való együttműködés terén?

Velünk lehetőséged nyílik arra, hogy tudásodat a nem formális pedagógia, a kritikai gondolkodás és az elfogadás terjesztésének szolgálatába állítsd.

Közösségünk, a Nyitott Kör küldetése, hogy a színházi nevelés segítségével, valamint közösségek és kompetenciák fejlesztése által új nézőpontokat nyissunk meg elsősorban a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak. Szeretnénk elérni, hogy képesek legyenek egymást segíteni, konfliktusaikat kezelni, energiáikat közös cél érdekében hasznosítani.

A 2016-17-es évadban számos nagy ívű projekt megvalósításába fogunk, többek között létrehozunk egy kísérleti, fizikai színházi alapú színházi nevelési előadást, valamint koordinálunk egy négytagú nemzetközi együttműködést ciprusi, horvát és román szervezetekkel.

Az eddigiek talán jól érzékeltetik: egy nem mindennapi gyakorlati helyet ajánlunk, különleges területen és feladatokkal. Ha te szívesen részt vennél ebben, az azt jelenti, hogy te se vagy átlagos!

nykes_angels

Mivel járulhatsz hozzá közös céljaink megvalósításához:

  • Kreatív ötleteiddel tovább építheted változás alatt álló arculatunkat
  • Online- és offline kommunikációs anyagok – tapasztalataidtól függően plakátok, brosúrák, hanganyagok, videók, stb. – tervezésével és létrehozásával
  • Online felületeink (facebook, instagram, weboldal) kezelésével
  • Hirdetések (facebook, Google AdWords) menedzselésével
  • Rendezvényeink, projektjeink előkészítésében, lebonyolításában és utómunkálataiban való aktív részvétellel

Mi tesz Téged különlegessé:

  • Nyitott, kommunikatív, kitartó, felelősségteljes és proaktív személyiség vagy
  • Képes vagy a következő programok legalább egyikének alkalmazására: Adobe Photoshop, Adobe Premier Pro, Adobe InDesign, Adobe Illustrator
  • Kommunikációs szintű angol nyelvtudással rendelkezel
  • Legalább heti 10 óra munkavégzést tudsz vállalni legalább 3 hónapon keresztül
  • Legkésőbb 2016. december 1-én tudod vállalni a kezdést

Mi az alábbiakkal tudunk hozzájárulni szakmai fejlődésedhez:

  • Egyetemeddel hivatalos szerződést kötünk, így a nálunk végzett gyakornoki munkád beszámíthatóvá válik a kötelező gyakorlati idődbe
  • Láthatóvá tesszük a munkádat projektjeinken keresztül
  • A közreműködéseddel létrejött/általad tervezett, online közzétételre és/vagy nyomtatásba került anyagainkból egy-egy példányt biztosítunk számodra referenciaként
  • Új ismeretekkel gazdagodhatsz a non-profit területen (pályázati rendszerek, forrásteremtés, szervezeti működés)
  • Tanfolyamokon való részvételi lehetőséget (facebook marketing, Google AdWords, disszemináció, forrásszervezés) nyújtunk

Jelentkezés:

– jelentkezés kötelező mellékletei: önéletrajz + egy kreatív, a motivációdat bemutató anyag (pl. videó, fotó, facebook poszt, installáció, hang, stb.)
– a gyakornoki pályázatokat a jelentkezes@nyitottkor.hu e-mail címre várjuk.

A jelentkezés folyamatos a meghirdetett gyakornoki pozíciók betöltéséig. A beérkező pályázatokat a lehető leghamarabb feldolgozzuk és időpontot egyeztetünk azokkal a jelentkezőkkel, akikkel el tudjuk képzelni a sikeres együttműködést.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

X